Ingredients
- 1 db közepes méretű Ananász
- 1 dkg Barnacukor
- 4 cl Alma ecet
- 4 cl Fehér rum
- Felöntéshez IPA
Ananász Hop, az isteni IPA koktél
Mindig nagy örömmel térek vissza a sörös koktélokhoz, hiszen IPA téren mindig széles a választék és állandóan van valami újat felfedezni. Korábban is készítettem már ilyen jellegű koktélt, ha emlékeztek. Ott volt például a Mango Shandy, ami Facebookon nagy kedvencetek volt a nyár végi szezonban. Alapjaiban hasonló italt készítek most is el, azonban lesz benne egy kisebb csavar amelytől komplexebb ízek fognak szerepelni ebben az IPA keverékben. (A képeken vörös sörrel készítettem.)
A szirup elkészítése:
Az első részben egy szirupot fogunk összehozni, amely ananászt, alma ecetet és cukrot fog tartalmazni. Szükségünk lesz egy közepes méretű, érett ananászra. Felszeletelése után, távolítsuk el a héját majd kockázzuk apróra. Egy edénybe beletéve nyomjuk össze az erre legalkalmasabb eszközzel: ez a krumpli összenyomó lesz.
Fedjük le, majd egy órára tegyük hűtőbe az ananászpürénket. Kivéve szűrjük le a levét, majd adjuk hozzá az alma ecetet és a cukrot. Alaposan kavarjuk össze, míg fel nem oldódik a cukor. Majd tegyük vissza a hűtőbe, hagyjuk összeérni őket. Egy óra múlva, ismételten szűrjük le az ananászlevünket.
Ezzel készen is vagyunk a szirup részével.
A koktél elkészítése:
Keverőpohárba tegyünk jeget, 3 cl ananász szirupot, 4 cl vodkát. Keverjük meg bárkanállal. Szűrőn keresztül egy vendégpohárba öntsük át, majd adjuk hozzá az IPA-t.
Ezzel készen is lennénk! A sok íz még finomabb tud lenni, ha tovább hagyjuk az ananász az almaecettel a hűtőben érni. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez az egyszerű ital is. Véleményem szerint számtalan IPA jól megy ehhez a sziruphoz, így bátran kipróbálhatjuk más változatban is.
Egészségetekre!
No Comments